Fogadó a magyar királyokhoz

Fogadó a magyar királyokhoz

Étterem

2003.Május 1-én nyitotta meg kapuit fogadónk, azzal a kitűzött céllal, hogy a gasztronómia élmények mellé egy kis hazai történelmet csempésszen az elfogyasztott lakomák mellé. Tizenhét év alatt megszámlálhatatlan családi és céges rendezvény helyszínéül választottak minket, amit töretlen vendégszerető hozzáállással igyekszünk meghálálni. Étlapunk bőséges választékát fogadónk két Mesterszakács vezetője alakítja hosszú évek tapasztalatai alapján. Rendkívüli büszkeséggel tölt el minket, hogy egy csendes kis „eldugott” utcában tudtuk megvalósítani álmainkat, ahová a továbbiakban is szeretettel várjuk Önöket és négylábú kedvenceiket!

Kovács Attila és Rádi Péter

Fejedelmi lakomák Otthonukban is élvezhetik ünnepi összeállításainkat!

Fejedelmi lakomák

Otthonukban is élvezhetik ünnepi összeállításainkat!

 

Kedves Vendégeink!

 

A házhozszállítást (kapacitás hiányában) csak előre egyeztetett, nagyobb rendelés esetén tudjuk megoldani. Kiszállításnál "percre kiszámított" időpontot a nagyobb mennyiség elkészítése, tálalása, kiszállítása miatt (valamit az étterem párhuzamos működésére való tekintettel) nem merünk vállalni, de általában tudjuk tartani az időpontokat.

 

ELVITELES RENDELÉS VÁLTOZATLAN !!!

 

 

 

Az elviteles rendelés előnyei a kiszállítással szemben:

 

A megrendelt ételek nagyon pontosan, - a kiszállítással szemben tervezhetően - az elkészülés pillanatában átvehetőek. Így sokkal hamarabb, frissebben és magasabb minőségben kerülhet az asztalukra a megfendelt étel! 

 

A tapasztalatok alapján nagyobb létszámú családi rendezvényekre szívből ajánljuk  a többszemélyes Fejedelmi tálunkat, melyekről a Facebook olalunkon rengeteg képpel ellátott visszajelzést is láthatnak. Otthon tartott családi ünnepi alkalmakra remek választás az "általános" dobozolós megoldás helyett. Nagyobb létszámnál a visszajelzések és saját tapasztalataink alapján nem érdemes többféle tálat rendelni (kivéve ha minden vendéggel előre egyeztetve van mit szeretne), mert abban az esetben előrordulhat, hogy valaki lemarad valamiről, hiszen a kétszemélyes tálakon mindenből 2-2 szelet van. A fent említett "Fejedelmi tál" esetén ilyen probléma nem fordulhat elő, mindeből annyi szelet van a tálakon, ahány főre rendelik. Természetesen kiegészíthető bármilyen plusz feltéttel (grillezett füstölt mozzarella, rántott sajt vagy halétel,stb..), így remek választás lehet.

 

Az elviteles ételeknél csomagolási díjat számítunk fel! (dobozok, mártásos edények, műanyag elviteles tálak..) Megértésüket köszönjük!

 

 

 

HÉTVÉGI napokra érdemes 1-2 nappal hamarabb leadni a rendelést, mert az előre megadott fix.időontok nagyon hamar betelnek!!

 

HÉTVÉGI "ELVITELES EBÉDRE" a választható fix időpontok: 12.00 - 12.15 - 12.30 -12.45 - 13.00 -13.15 - 13.30. (13.30 után az időpontok már szabadon választhatóak, nagyjából 25 perc alatt tudjuk elkészíteni a rendeléseket)

 

HÉTKÖZI NAPOKON az előrendelés választott első lehetséges időpontja : 12.30, utána szabadon választott!



LEADÁSA:   TELEFONON ( 0623442512 ) VAGY - MINIMUM EGY NAPPAL HAMARABB- EMAILBAN. ( Email-ben az adott napra nem tudunk rendelést felvenni )

VISSZAJELZÉST MINDIG VÁRJANAK (ÁlLTALÁBAN PÁR ÓRÁN BELÜL)

Visszajelzés hiányát kérjük a biztonság kedvéért jelezzék újra emailben, vagy telefonon, ezen a számon: 06-20-99-40-592

 

Minden esetben igyekszünk pontosan elkészíteni az ételeket, de a rendelések mennyiségétől függően kisebb csúszások előfordulhatnak, amiért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!

 

 

 

 

EMAIL RENDELÉSI MINTA:

 

NÉV:

CÍM:

TELEFONSZÁM:

ELVITEL / KISZÁLLÍTÁS :

 

 

ÉTEL RENDELÉSÜKET KÉRJÜK EBBEN A FORMÁBAN ADJÁK LE: 

 
2 Májgombócleves
1 Őfelsége kedvence-rizs
1 Brassói
1 Bécsi szelet-hasábburgonya
2 csalamádé
1 Somlói
 
Leves - főétel - saláta - desszert sorrendben (az adagot megjelölve).
A főételek mellett kérjük feltüntetni a köretet.
 
 
 
 
Nagyobb megrendelés esetén házhozszállítást a következő helyekre próbálunk vállalni:
 
Budaörs - Gazdagrét  - Madárhegy - Törökbálint - Érd (Parkvárosig) - Kamaraerdő 
 
 
 
 
Telefonszám: 0623442512

Email: magyarkiralyok.ka@gmail.com

 

---------------------------------------------------------------------------

Tanulóknak gyakorlati hely

Fogadónk hosszú évek óta az egyik legsikeresebb partnere a Pest megyei iparkamarának, vendéglátóipari oktatásban. Számtalan nálunk végzett felszolgáló és szakács tanuló a sikeres vizsga után is csapatunk tagja maradt, ami külön büszkeséggel tölt el minket. Tanulóink több iskolából, és a környező városokból (Budaörs, Törökbálint, Érd, Diósd, Biatorbágy,Százhalombatta) választanak minket, többek között a kiváló csapatszellem miatt. A jelentkezését folyamatosan fogadjuk!

ASZTALFOGLALÁS

Asztalfoglalás: 06-23-442-512

Rendezvények, 10 fő feletti foglalások: Kovács Attila 10.00 után hívható : 06-20-99-40-592

RENDEZVÉNYEK

Rendezvénnyel, nagyobb létszámú foglalással kapcsolatban a magyarkiralyok.ka@gmail.com email címen tudnak érdeklődni. Kérjük a tárgyban az dátumot/időpontot jelöljék meg, a rendezvény típusát elég az ajánlatkérésben jelezni. Az email-ben leadott megkeresésekre általában egy napon belül válaszolunk, ami minden kérésre részletes választ ad. (Kedvezményes menük és italcsomagok, stb..) Amennyiben ez nem történik meg (pl.a levél spam-be kerül) kérem jelezzék a rendezvényes telefonszámon. (Fogadónk légkondicionált különterme bővítés nélkül 32 fő befogadására alkalmas. Egybenyitott belső terem esetén 64 fő tud helyet foglalni, míg az étterem tejes befogadóképessége 94 fő)

SZÜLETÉSNAP

Születésnapi rendezvényekre torta behozatala egyeztetés mellett lehetséges.

BANKETT / BALLAGÁS

Minden esetben időben foglaljanak, mert a szabad helyek általában „vészesen fogynak”

ESKÜVŐ

Egyéni megbeszélés szerint, rendkívül kedvező ajánlatokkal (email)

CÉGES RENDEZVÉNY

Csapatépítés, búcsúztató, vagy évzáró
 

FIZETHET NÁLUNK

Erzsébet utalvány
K&H Szép kártya
OTP Szép kártya
MKB Szép kártya

Hírek

10

Feb

Jótékonysági akcióink

Az idei évben is folytatjuk jótékonysági akcióinkat!

10

Feb

NAPI MENÜ 1.390 Ft

Menü: 1.090.-/nap (Előrendeléssel-Heti befizetéssel-Elvitelre-Minimum 4 nap esetén)

 
 
-->